PARODONTOLÓGIA

 

A PARODONTOLÓGIA FOGÁGY BETEGSÉGEIVEL FOGLALKOZIK.

A fogágybetegség leggyakoribb oka a nem megfelelő szájhigiénia miatt kialakuló lepedékben lévő baktériumflóra, mely hatására a szervezet egy túlzott gyulladással válaszol, amely során a fogat körülvevő csont pusztulásnak indul.

A fogazat nem megfelelő pozíciója, túlzott terhelése is kiválthat fogágybetegséget, azonban ezekhez is szükséges a lepedék jelenléte. Okozhat fogágy gyulladás specifikus baktérium is, melyet agresszív fogágybetegségnek hívunk.
Parodontológiai kezelések során először parodontológiai státuszt veszünk fel, amely rögzíti a fogágy állapotát, valamint segít a kezelésben, valamint a kontrollokban.
Legfontosabb, hogy először a betegség okát kell megszűntetni (eltávolítjuk a lepedéket, valamint a lepedék felhalmozódását okozó tényezőket -fogkő, rossz tömések, koronák, szuvasodások-, majd betegeinket szájhigiénés oktatásban részesítjük, súlyos esetekben antibiotikus kezelést indítunk), majd folyamatos,
1-6 havonta végzett kontrollokkal tartjuk fenn az elért eredményt, illetve ez alapján döntünk, hogy helyreállító, vagy íny plasztikai sebészeti műtéteket végzünk-e.

FOGKŐELTÁVOLÍTÁS, POLÍROZÁS, GYÖKÉRSIMÍTÁS

A fogakra felrakódott, lepedéket tartalmazó fogkőréteg eltávolítása ultrahangos gépi, és kézi kaparóműszerekkel, majd a fogkorona polírozása paszta és kefe segítségével történik, valamint a fog gyökéri felszínének lesimítása kézi kaparóműszerek segítségével.
Általában e tevékenységekhez nem szükséges érzéstelenítés.

 


PLASZTIKAI SEBÉSZET

Az íny formáját, állagát módosító sebészeti beavatkozások, melyeket egyrészt esztétikai célból, másrészt a megfelelő tisztíthatóság érdekében végzünk.
Ide tartoznak a következő beavatkozások: ínyvisszahúzódás fedése, feszes íny szélesítése, vastagítása.
A fogak rendellenes állása, vagy helytelen sikáló fogmosási technika alkalmazása, vagy egyéb, nem gyulladás miatt kialakuló ínyvisszahúzódás sebészileg orvosolható.
Implantátumok és természetes fogakra készített rögzített fogpótlások hosszú távú sikerességének egyik feltétele a megfelelően széles feszes íny, ami lehetővé teszi a fogpótlások megfelelő tisztíthatóságát.
Vékony ínytípusú egyének implantológiai ellátása során fokozott a rizikó az implantátum körüli íny visszahúzódására, ami kellemetlen esztétikai hatást eredményez.
Az íny megvastagításával csökkenthető ennek kockázata.
A műtétek során az érintett területen ínymetszést végzünk, és egy befogadó helyet készítünk, melybe a szájpadlásból kimetszett szövetet ültetünk. Mind a szájpadlási, mind a befogadó területet varratokkal zárjuk.

NYITOTT KÜRET

Ínymetszéssel feltárjuk a tisztítandó területet, majd gépi, és kézi eszközökkel megtisztítjuk a foggyökereket a fogkőtől, gyulladásos szövetektől.
Végül varratokkal zárjuk a területet. Regeneratív sebészet.
Az előrehaladott fogágybetegség következtében csont felszívódások alakulnak ki a fogágyban, ezzel tisztíthatatlan területek jönnek létre, valamint a fog elhorgonyzása is romlik.

ZÁRT KÜRET

Az íny alatt kialakult tasak gyulladásos falának kikaparása. Mindig helyi érzéstelenítésben végezzük. Ezen területek részleges, vagy ritka esetben teljes gyógyítása az oki kezelés lezajlása és a betegség megállítása után lehetséges.
Ínymetszés után a területet feltárjuk a nyitott kürethez hasonlóan,a gyökérfelszínt megtisztítjuk, Pref-Géllel előkezeljük, majd a defektusokat regeneratív anyaggal (Emdogain) feltöltjük végül varratokkal zárjuk a sebet.

I
d
ő
p
o
n
t
k
é
r
é
s